Winelife

Vannak olyan szakmák, ahol a szeptember csendes, nyugodt hónapnak számít. Nah a miénk nagyon nem ilyen.  A borászok ilyenkor felébrednek látszólagos nyári álmukból, hogy aztán nekikezdjenek a szüretnek és alkossanak, ha minden jól megy, akkor valami maradandót. Nálunk is így van. Míg a srácok a szőlőben és pincében sokszor napi három óra alvással tevékenykednek, addig én a föld felett a maradék készletek kiárusításával, valamint az új borok egyelőre szóbeli és írásbeli promotálásával foglalkozom. Valamint még valamivel, ami nem is olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Ez pedig a címkegyártás.

A 2012-es évjárat más lesz, mint a tavalyi. Kibővült a sortiment, a múlt évi borok szépen összeálltak a hordókban és elkészült az eddig hiánycikknek számító félédes fehér is. Úgy döntöttünk idén két kategóriát csinálunk. Fogtuk a borokat és két csoportra osztottuk őket. Az egyik csoportot megkaptam, hogy kedvemre garázdálkodhassak vele, így ők fogják képviselni a fiatalos irányzatot. Csupa könnyű, roppanós, zamatos, könnyen érthető, vörösek esetén kis-, vagy közepes testű bor, fantázianévvel, nem szokványos címkével. A másik csoport "ruháján" a szokásos fajta, termelő, évjárat kombináció lesz látható, semmi cicoma, csak a sallangmentes lényeg, azoknak, akik nem impulzusvásárlók. 

A hosszú bevezető azért volt fontos, mert csak így érthető meg a nagy szeptemberi borász vs. marketinges ütközet, amely több kisebb, ám sokszor hosszú vitából, éjszakákon átívelő beszélgetésekből áll. Az első téma, ami ilyenkor a porondra kerül a mennyiség. hisz a borász nagyon szívesen készít több tízezer palackot is adott fajtából, ám ha a piac nem elég befogadókész akkor baj van, és ilyenkor ez általában a marketinges hibája, hisz pont ugyanannyi ideje volt piacot találni, mint a borásznak bort készíteni. A második, és cím alapján a témához legjobban illő csata a címke kérdés köré öszpontosul.

Sokan azt gondolják, hogy a jó bornak nem kell cégér. Ez hülyeség. Kis hazánk 22 borvidéke olyan mennyiségű bort termel ki, hogy csak azok tudnak érvényesülni, akik képesek valamivel megfogni a közönséget. Jó példa erre Miklós Csabi. A kicsiny Móri Borvidék, talán miatta került fel nagyon sok ember bortérképére. Ha valakinek azt mondom kóstolj meg egy móri ezerjót, mire az a valaki két nap múlva elér a kereskedésbe már nem fog emlékezni mit ajánlottam neki. Ám ha azt mondom igyál egy Roger Mór-t, az valamilyen formában biztos megmarad. Lehet, hogy a páciens mire odaér Dustin Hoffmant fog kérni az eladótól, de egy szakavatott vinotékás könnyen rájön mit is kért a vevő. Ez miért van? Mert egyedi, és ha a bor neve pontosan nem is, de annyi megmarad, hogy valami, ami nem szokványos, valami ami tréfás, vicces, valami, ami más.

Még a Cousinnal belépve a piacra, mi is ezzel próbálkoztunk, nem is kevés sikerrel. Boraink fantázianevet kaptak, sokan nem tudták miből van a Csakazértis, de kellett nekik a név miatt, meg a cica-szerű lény miatt, aki a címkén kifordított esernyővel állt a jégesőben. 
A Winelife fiatalos vonulatánál is így lesz. Lesz fantázianév, meg talán cica-szerű lény is, hisz a fúzióval Makka is átköltözött. Ez eddig rendben is van,de mi legyen rajta pontosan?  Tény, hogy a borozás már a fiatal felnőttek körében is trendi. Ahogy anyukám mondja, trendi nagy pohárból keveset inni, közben szürcsölni, homlokot ráncolni, majd a végén nagyot nyelni. A mai fiatalokra igen is jellemző az impulzusvásárlás. Ezt saját magamon és cipős szekrényemen tapasztalom a legjobban. Ami megtetszik nekik, azt megveszik. És mivel ezt általában a többi marketinges is tudja nem csak én, ezek a fiatalok elég erős impulzusoknak vannak kitéve nap, mint nap. Ebben a viharban kellene nekem meg Klicskónak a grafikusunknak nagyot alkotni. 

Tudom, hogy a színkeverés nem egyenértékű a szőlő pótkocsiról való lerakodásával, de azért ez igenis munka. Minimum két ember, minimum két laptop, alkalmanként minimum fél óra telefonbeszélgetés. minimum 60 e-mail, minimum 10 változat/fajta, és a nap végére már nem szavakkal, hanem CMYK, vagy RGB kódszámokkal kommunikálunk egymással. És akkor megmutatjuk a borásznak, és akkor neki vagy tetszik vagy nem. Jó esetben testszik, rosszabb esetben újabb 10 változat, újabb CMYK kódok, újabb formák, újabb két-három-négy-öt-hat nap. És ez még 13-szor. Nem egyszerű, ám nagyon is fontos dolog, és a végére valahogy mindig megegyezünk egy döntetlenben és a címkék kész lesznek, a vásárlók veszik, viszik, isszák, újraveszik, és ezt még minimum 13- szor. 

Mert a bornak kell a cégér.