Sokszor csak állunk egy faházban, vagy pult mögött és próbálunk a lehető legrövidebb idő alatt elmondani mindent a fajtáról, szüretről, savtartalomról, erjesztésről tartályról, készítési folyamatokról. Próbáljuk belőni azt, hogy kit mi érdekel, ki milyen szinten érdeklődik egyáltalán a téma felől, illetve ki az, akit csak a fogyasztás iránti vágy és ki az, akit üzleti érdekek vezérelnek hozzánk. Mi is sokszor járjuk idegen városok utcáit, hogy különböző helyeken kérdés nélkül, magunktól kezdjünk beszélni, és abban a kettő percben, amíg ránk figyelnek, megpróbáljuk nyélbe ütni életünk üzletét. Ilyenkor nem mindig azt mondjuk, amit igazából szeretnénk. Hisz kit érdekel, hogy a kedvenc borom az Olaszrizling, vagy mi történt szüretkor, egyáltalán honnan jöttünk. Ez üzlet. Darabszámok vannak, kedvezmények, kóstolómennyiségek, borkísérő okmányok. Ám egy hosszú nap végén mindez mit sem számít.
Van valami, amit egy végtelenül elüzletiesedett világ sem tud elvenni tőlünk. Egy csepp borban ott van egész életünk. Benne van a világ, amiben próbálunk valami nagyon jót tenni. Benne van a város, ahol élünk. Benne van a Tűztorony, a Fő tér és a Várkerület. Benne vannak a nyár esti éjszakák, a sarki gyrosos és az a lány, akinek a nevét sem tudjuk, de nagyon jót beszélgettünk vele a Borünnepen. Benne van a szüret minden pillanata, minden hordó felett átvirrasztott éjszaka, a palackozógép kattogása. Benne van minden vinotéka hangulata, minden pesti út emléke. Benne van az összes megválaszolt és célba nem ért e-mail, nyélbe nem ütött üzlet. Benne van az ablakom alatt elsuhanó kettes busz berregése, kocsim motorjának minden rezdülése. Benne van minden munkával töltött és minden átmulatott éjszaka. Benne vannak a baráti beszélgetések, hatalmas nevetések, halk sóhajok, el nem csattant csókok. Benne van a borkóstolókon elhangzott és fel nem tett kérdések tömkelege. Benne van a találkozás öröme, és a szakítás összes fájdalma. Benne van egy mosoly és minden könnycsepp, melyet valaha ejtettünk. Benne van mindenki, akivel valaha kapcsolatba kerültünk. Benne van és benne lesz mindaddig míg hitünket el nem veszítjük…
Mi ezt érezzük minden kortyban, és ez az, amit csak nagyon ritkán mondunk el.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.