Winelife

Sokan meglepődnek, mikor egy- egy beszélgetés alkalmával kiejtem a számon azt, hogy amikor ennek meg ennek a termelőnek ilyen és ilyen fajta borát kóstoltam stb. stb. Szerintem akaratlanul, de szinte mindenki megkérdezi: hogyhogy? Akármennyire is fura, amellett, hogy iszonyatosan önimádók, és büszkék vagyunk, nagyon kíváncsiak is. Nem átallunk elmenni a boltba, vinotékába és egy-egy érdekesebb palackot begyűjteni, úgy ahogy mindenki más. Sőt még fizetünk is érte. Ezek után már el sem merem mondani, hogy borkóstolókra is járunk. Olyanokra is, amit nem mi tartunk, bár igaz ebből kevesebb van. Azért (sőt épp azért) mert borral foglalkozunk, még érdekel minket az a fajta is, amivel mi nem rendelkezünk, az a termelő, akire felnézünk, az a tájegység, ami nem a soproni. Szerintem ez így természetes. Fajtaegyezőség esetén óhatatlanul hasonlítgatunk, és addig addig kóstolgatjuk az adott tételt, míg ki nem hozzuk, hogy a miénk jobb. Szerintem a legtöbb borász ezt csinálja, nincs ezen mit csodálkozni. 

Így vagyunk a roséval is. Ahogy jelennek meg a friss tételek a piacon, folyamatosan szondázzuk a terepet: milyen színű, milyen illatú, milyen fajta, kapott-e fantázianevet. Lassan- azaz mindjárt- mi is elkezdjük a palackozást, ilyenkor még tudunk rajta nagyon kicsit változtatni, de a lényegi dolgok már rég eldőltek, így nem maradt más, mint az, hogy próbáljuk előre belőni, hol helyezkedik majd el a piacon. 

Múlt héten Csabival mi is tartottunk egy ad hoc rosékóstolót, ami büszkén mondhatom pozitív eredménnyel zárult. Nekünk ízlett a saját borunk, bár mivel az esetek 99,9%-ban ez így van, ezen nincs mit csodálkozni, de komolyra fordítva a szót, tényleg jó lett. Ez nem is lenne olyan nagy szám, mindezt csak azért szőttem bele, mert azon kívül, hogy megnéztük színre, illatra, ízre, még egy dolgot megvizsgáltunk, ami korábban lehet elképzelhetetlen lett volna: megnéztük a fröccsíthetőségét. (ezt a szót most alkottam) Ez azt jelenti, hogy megkóstoltuk a bort különböző szódázottsági állapotban. Ittunk kisfröccsöt, nagyfröccsöt, hosszúlépést és mindent amit még csak lehet, mindenféle méretben.

Az ok egyszerű: divat a roséfröccs. Nem csak azért, mert országos kampányok indultak a magyar borászat felvirágoztatására, nem csak azért mert tavaly egy fröccsbusz járta kis hazánkat és mindenkit arra buzdított, hogy tegye le a sört és igyon igazi magyar és nemes és és és... Igazából mindegy is miért divat, nekünk az csak jó. Viszont egy biztos: az emberek nem színezett szódát akarnak inni. A bornak fröccsben is tartania kell magát. Kell, hogy jöjjön egy kis málna illatban, szamóca ízben és így tovább. Hogy ez mennyire fontos, én is csak akkor éreztem mikor egy kóstolón a sorban a roséhoz érve a negyven fős társaságból mindenki felöntötte szódával ami a poharában volt. (és ezek után is ízlett mindenkinek)

Sokak szerint a rosé könnyű műfaj. Szerintem azért ez nem így van. Sőt tudok még valakit (ill. valakiket, de most nem nekik van szülinapjuk), aki egész éjjel a tartályt leste aggódva és bízott abban, hogy nem megy egy pillanat alatt tönkre egy egész év munkája. Bátran mondhatom nem ment, és Boldog Szülinapot Peti!