Winelife

Múlt hétvégén elkezdődött a nyári soproni fesztiválszezon, ergo kitelepültünk. Ahogy az már megszokott: Fő tér, faházak, fúvós, ütős, húros, nép- és popzene, jókedv, sokadalom hejehujahaj. Meg persze az elmaradhatatlan nyári záporok. Mióta Sopronban élek egy dolgot nagyon megtanultam a helyiektől eső témában: A Fertő mindig lehúzza. Általában ez mondjuk bejön, ilyenkor mindenki az ugye kezdetű mondatokkal operál, amikor meg mégsem, akkor természetesnek mondható módon menekül  valamilyen védett helyre. Van úgy, hogy a Fertő is elfelejti a dolgát, vagy csak a felhők lusták még megtenni azt a légvonalban kb tíz kilométert. Ez már-már megszokott módon nem tartozik a témához, de muszáj volt kicsit megcsillogtatni itt szerzett meteorológiai jártasságomat.

Ez már a második év volt, hogy a Winelife kitelepült. Az elején, főleg tavaly sok kérdést kaptunk hogy kik vagyunk mik vagyunk, meséljük el a történetünket pár szóban. Ilyenkor természetesen bemutatkoztunk, elmondtuk, hogy 2011, második évjárat, tizenegy fajta, melyik eredményekre vagyunk büszkék satöbbi. Idénre megfogyatkoztak a kérdések, bár a közönség a névvel- a közeli német nyelvterület révén- még viszonylag mindig sokat birkózik, de talán szép lassan mindenki megismer minket, vagyis pontosabban borainkat.

És, hogy kik is vagyunk igazából? Ezt nehéz megfogalmazni, hisz vallom, hogy minden borral foglalatoskodó ember olyan, mint az a bizonyos hagyma meg a héja. Mindenki többrétű. Egy kicsit mindenki pszichológus, aki egy-egy borgőzös estén szívesen végighallgatja a kóstolók meséit, életről, családról, szerelemről, hivatásról. Egy kicsit mindenki tanár, hisz kóstolóról kóstolóra sokszor ugyanazt mondjuk el, ugyanazokra a kérdésekre válaszolunk, de tesszük ezt a legnagyobb türelemmel és persze élvezettel. Kicsit mindenki szuperhős, hisz, ha borról van szó nem ismerünk lehetetlent, nincs az gonosztevő, aki megakadályozná, hogy a szőlőből a legjobbat hozzuk ki. Kicsit mindenki rocksztár, hisz amellett, hogy nem sokszor kerülünk rivaldafénybe, ha már ott vagyunk, kiélvezzük minden percét. Kicsit mindenki szónok, hisz bármelyikünk tud egyetlen kérdésre is minimum harminc percben válaszolni, úgy, hogy a végén minden elhangzott, csak a válasz nem. Kicsit mindenki üzletember, hisz a jó bornak, főleg a jó bornak kell a cégér, igenis meg kell küzdeni a kereskedőkkel, és minden tévhittel ellentétben, a szőlőben is van térerő és ott is csörög a mobil. Kicsit mindenki matematikus is, hisz vallom, hogy anyaghányadot, megtérülési rátát ilyen gyorsan senki nem számol.

És hogy igazából kik is vagyunk? Igazándiból átlagos emberek, akik sorban állnak a péknél, aggódnak a benzinárak miatt, és a csücskénél bontják meg a banánt. Ha választanom kellene, azt hiszem legközelebb is ilyen szeretnék lenni, bár ha Woody Allen is lehetek, akkor inkább Woody Allen szeretnék lenni.